Neked elmondanám most ezt az egészet. Valahol London közepén ülnénk a fűben, és valami íztelen előre gyártott szusit ennénk. És közben csak mesélnék. Azokról a percekről, amikben nem voltál jelen. Hiszen el kellett engednem téged, és akkor csak mentem és éltem és nem gondolhattam közben rád. Megittam legalább hatvan bögre kávét azóta, hogy nem vagy már. És vagy negyvenkilencet ittam csak meg úgy, hogy az arcod láttam magam előtt. Volt egy csomó éjszaka, amikor hiányoztál belőlem. Próbáltam másra gondolni, meg hogy idővel könnyebb. Azt ugye tudod, hogy sose szerettél ennyire, ennyire tisztán, mint most. Neked elmondanám most ezt az egészet, Párizsban. Egy üveg olcsó francia bor mellett. Csak ülnénk, és a nyakamban már sál lenne. És elmondanám, hogy mennyire féltem. De néha azért megbarátkoztam ezzel a félelemmel. Néha mécsest gyújtottam. Néha ő volt az egyetlen társam. Elmesélném az összes órát, amit abban a tudatban töltöttem el, hogy soha többet nem beszélünk. De ezek szomorú történetek lennének. Helyette inkább csak nevetni akarok. Lassan erőm sincs már szeretni, csak lecsukódik a szemem. Hallom az eső monoton koppanását, és arcod látom magam előtt. Hogy sem te, sem én nem tudjuk, mi lesz velünk holnap. De ugye tudod, hogy sose szerettelek ennyire tisztán, ennyire, mint most.