Csak ültünk és hallgattunk. Nem volt mit mondanunk. Mindketten tudtuk, mindketten éreztük: ez szerelem volt mindig és most is. Nem kellett szólnunk csak tudtuk. Mikor gyengéden hozzámért és végigsimította karom, s nézett, nem tudta hogy figyelem. Nem tudta, hogy jól látom, s érzem. Pedig éreztem minden apró mozdulatát, még halk lélegzet vételét is hallottam. Számolni tudtam volna szívének minden dobbanását. Ha akartam volna. De inkább csak néztem, belemerültem tekintetébe s csodáltam. Hogy adhattak ilyen szemeket, ilyen csillogást abba a tekintetbe, mi oly nagyon vonzott, miről nem tudtam levenni szemem.